Komróczki Gyula népi hangszerkészítő vagyok.


A citera hangjával már kisgyermekként megismerkedhettem édesapám jóvoltából. Családi és baráti rendezvényeken rendszeresen felcsendült ennek - a számomra már akkor nagyon kedves - hangszernek a hangja. El is határoztam, hogy feltétlenül megtanulok ezen a hangszeren játszani. Amikor első hangszereimet kézhez vettem - még korántsem tudatosan - a régi citerák gyűjtését elkezdtem, az első eszköz, ami hozzám került, egy szúette, öreg citera volt. A gyűjtőszenvedélyemnek köszönhetően sokféle hangszert és még annál is több technikai megoldást ismerhettem meg. Édesapám segítségével még 1977-ben megalakult az első körösladányi citerazenekar. A hangszeres népzene folyamatos tanulása mellett egyre komolyabban érdekelt a hangszer technikai felépítése. Zenekarunk használt citeráinak a karbantartása és javítása alkalmával megismerkedhettem néhány apró szakmai fogással.


Az általam készített citerákat egytől - egyig "gyermekeimnek" tekintem. Hangszereim kézimunkámnak és simogatásomnak a formájukat, szeretetemnek és tiszteletemnek a küllemüket, a lelkem egy darabjának pedig a tiszta, zengő hangjukat köszönhetik.

Komróczki Gyula - Népi hangszekészítő

Utolsó mósosítás: 2009. november 8.